Cromwell írországi hadjárata












































2003. december


Oliver Cromwell





Oliver Cromwell (1599-1658) kétségtelenül az angol történelem egyik legismertebb alakja. Bő egy éve tartott egy szavazást a BBC Angliában, melynek célja az volt, hogy összegyűjtsék a tíz „legnagyobb britont”, illetve a többi neves személyiséget is rangsorolják valahogy. Az eredmény alapján Cromwell a tizedik lett, ami egyrészt ismertségét, másrészt hadvezéri képességeinek elismerését jelenti.


Cromwell középbirtokos gentleman, alsóházi képviselő, és a polgárháborúban a parlamenti sereg legsikeresebb hadvezére volt. Újfajta hadsereget hozott létre, amivel sorra verte az összes királyi csapatot: legnagyobb győzelmeit Edgehillnél (1642.), Marston Moornál (1644.) és Nasebynél (1645.) aratta. Már 1642-ben komoly tekintélyre tett szert a Parlamentben, de győzelmei hatására egyre nőtt a hatalma. A király kivégzése és a hazai állapotok rendezése után egyre inkább a szomszédos országok felé irányult a figyelme, ami először az írek elleni hadjáratban nyilvánult meg. Jelen esszé Cromwell és a parlamenti csapatok írországi hadjáratát ismerteti.





Írország A XVII. század első felében


Dublint a XVII. század elején Stafford earl-je kormányozta viszonylag engedékenyen: eltűrte a katolikusokat, ami növelte az írek öntudatát. Az angol polgárháború kitörésekor az írek tisztában voltak azzal, hogy a katolikus vallásszabadságot a királypártiak még esetleg megadhatják nekik, a puritánok hitbuzgóságával szemben azonban már nem lesz esélyük. Ezért ki is tört a felkelés 1641-ben, melynek egyik vezetője Sir Phelim O’Neill volt. A puritánokat már ekkor nagyon érzékenyen érintette a lázadás, főleg azért, mert az írek segítették a royalistákat Angliában is. 1649-ben már hivatalosan is megegyezett a két párt: ha a royalisták a győzelmük után engedményeket adnak a katolikusoknak, akkor segítenek megdönteni a Parlament hatalmát.


A royalistáknak nyújtott segítségnél is nagyobb felháborodást váltott ki az ulsteri mészárlás, melynek során 1641-ben a protestáns angolok közül 3-5000-et mészároltak le az írek, illetve sokakat kiraboltak, elkergettek házaikból. Az angol puritánok az írországi borzalmaknak is a torzított verzióját hallották, azt, hogy tömérdek ártatlan asszonyt és gyereket hánytak kardélre. Cromwell 1649-es hadjáratának célja tehát nagyrészt bosszú, illetve az írországi royalista párt likvidálása volt. Cromwell eredetileg azt tervezte, hogy 100 ezer írt szisztematikusan kiirtanak, majd a maradék lakosságot elkülönítik Connaught megyében, illetve a gazdátlanná vált földeket fel akarták osztani az angol betelepülők között – ez azonban mégsem történhetett meg, valószínűleg a skót veszély miatt.[1]


A helyzet kezdeti bonyolultságát mutatja az, hogy Cromwell érkezésekor hány különálló sereg táborozott Írország különböző részein: a gael-ír szövetség serege Owen Roe O’Neill és Rinuccini bíboros vezetése alatt; James Butler, Ormonde első hercegének royalista csapatai; a presbiteriánus-skót hadak Ulsterben Monroe parancsnoksága alatt; illetve Michael Jones alezredes vezette a parlamenti hadsereget. Ormonde még korábban harcolt O’Neill-ék ellen, most azonban a puritán veszély miatt megegyeztek. A skótok pedig korábban támogatták az angol Parlamentet, noha II. Károly elismerése Skóciában az elpártolásukhoz vezetett. Mindez egyszerűbbé tette a helyzetet: Cromwell számára mindenki ellenség volt Michael Jones katonáit leszámítva.


Ormonde hercege I. Károly halála után csaknem egész Írországot fennhatósága alatt tartotta, Londonderry és a Jones kezén levő Dublin kivételével. Cromwell 1649. auguztus 15-én ért át Írországba, s bő egy hónap múlva az alábbi sorokat küldte az Angol Parlament elnökének, Sir William Lenthalnak: „Az Önök hadserege biztonságban megérkezett Dublinbe; de mivel kémeim jelentése szerint az ellenség minden seregét össze akarta vonni Trim és Tecroghan vidékén – ahonnan Ormonde márki kísérletet tett, hogy Owen Roe O’Neill-t seregeivel magához vonja segítségül; hogy milyen sikerrel, még nem tudtam megállapítani – ezért elhatároztam, hogy miután némi pihenőt adtunk vihartól megtépázott embereinknek és lovainknak, és előkészületeket tettünk a menetelésre, harcba szállunk.”[2] A harc pedig nem jelentett mást, mint az írországi hadjárat egyik leghírhedtebb ostromát Droghedánál.



Az ulsteri protestánsok lemészárlása 1641-ben








Drogheda ostroma





Cromwell szerint Drogheda várának megszerzése volt az írországi hadjárat egyik kulcsa. Ebből következik, hogy komolyan vette a feladatot, és igyekezett teljesen kiirtani az ellenállást.


Drogheda fallal és tornyokkal körülvett város a Boyne folyó mentén. A helyőrség 2000 gyalogosból és 300-320 lovasból állt, kiknek többsége ír volt, parancsnokuk pedig a szintén katolikus Sir Arthur Aston. Cromwell ezzel szemben 8000 gyalogost és 4000 lovast, kilenc ostromágyút és tizenkét tábori ágyút vonultatott fel a várostól délre, azon a helyen, melyet azóta „Cromwell’s Mount”-nak neveznek. A parlamenti sereg táborában szigorú rend volt: két katonát, akik elloptak két tyúkot ír asszonyoktól, rögtön felakasztottak.


Szeptember 9-én kezdték el lőni a várat, és másnap Cromwell már megadásra szólította fel a védőket: a fölösleges vérontás helyett adják meg magukat, s akkor reménykedhetnek a kegyelemben.[3]